válassz várost
ChrissBp - Foundation

Biográfia

Az ország talán első számú deep és progressive house lemezlovasa, akit a legtöbbször választott a szakma és a közönség is az év dj-jének! A legendás keceli Korona, a Home Club és a Pacha egykori rezidense, akit olyan sztárok is elismernek, mint Sasha, vagy John Digweed. Tokyótól - Londonig a világ legjobb klubjaiban is fellépett már, neve egybefort a minőségi wurm up szetek világával. Quasar nevű projektjében producerként is világhírnévre tett szert, kiadói a Foundation Records és a C-Audio masszív pillérei a globális e-zenei kultúrának.

A kezdetek

 

DJ Chriss - vagyis Horváth Krisztián - 1977. október 26-án született Budapesten. Lemezlovasi karrierjéhez az ősök adták meg az első lökést, Krisztiánt ugyanis már tinédzserkorában a leghúzósabb funky slágerekkel bombázták, melyeket gyűjteni is kezde ttkazettán, cd-n, végül bakeliten. A zenélés gondolata teljesen véletlenül fogalmazódott meg benne, Chriss fokozatosan, kemény munkával építette karrierjét. A sikereihez képest szemtelenül fiatal Dj 1996-ban állt először a lemezjátszók mögé és lehetőséget kapott az akkoriban a leglátogatottabb szórakozóhelyen a Club Colosseumban.

 

Még ugyanebben az évben megnyílt előtte az akkoriban legendás helynek számító Club Speed (Szigetszentmiklós) kapuja is, ahol két évig zenélt. A Speed, a magyar klubkultúra egyik alappillére minden éjjel négyezer látogatót vonzott, ami az ébredező klubéletben unikumnak számított A klub Chriss karrierjében is jelentős mérföldkő, hiszen Molnár Béla, a BPM alapítója itt figyelt fel játékára és a zene iránt érzett határtalan elkötelezettségére. Ezzel lezárult egy korszak, hogy kezdetét vehesse egy új, a fiatal lemezlovas korábbi álmait jócskán felülmúló sikersorozat.

 

Diszkóspultból a lemezboltba...

 

1996-ban Budapest belvárosában megnyitott a BPM (Booking, Promotion and Management) irodája, ahol rendszeresen megfordult a hazai élvonalban levő lemezlovasok színe-java. Chriss a dj lovassága mellett megbízható partnernek bizonyult és így az eladói pult mögött is megállta a helyét: ő lett az újonnan megnyílt BPM lemezbolt üzletvezetője. Az itt töltött hónapok számos baráti és szakmai kapcsolatot, nem utolsósorban zenei tapasztalatot jelentettek Krisztián számára.

 

 

Chriss 1997-től a BPM összes rendezvényén rezidensi szerepkörhöz jutott.

A keceli Korona klubban a BPM esteken akkoriban még kizárólag magyar lemezlovasok játszottak, és a partik híre eljutott az ország legtávolabbi csücskébe is. Az inspiráló környezetben felejthetetlen esték születtek.  1997-ben a klub a Global Undeground Management hivatalos hazai állomása lett, ami egyet jelentett Sasha, John Digweed, Dave Seaman és hasonló nagyságok fellépéseivel.  A nemzetközileg elismert külföld DJ-kre mindenki kíváncsi volt, és az ország különböző pontjairól érkeztek a rajongók! - emlékszik vissza Krisztián, aki ebben az időszakban warm-up Dj ként lépett fel a nagyok előtt és ez országos ismertséget eredményezett. Nem teljesen alaptalanul, hiszen Anthony Pappa, Nick Warren és Sasha kifejezetten kérték, hogy Chriss zenéljen a fellépésük előtt.

 

Saját utakon: Mystic Night és African Dreams

 

1998-ban Chriss barátjával, Marioval saját projektet indított el Mystic Night néven. A turné során a DJ páros többször bejárta az ország jelentősebb klubjait, és egyre nagyobb rajongótábor követte őket egyik állomásról a másikra. A Mystic Night során Chriss egy merőben új hangzással ismertette meg közönségét. Chriss pedig felfedezte a tribal és deep house felvételek szépségét. 1999-re játéka teljesen kifinomodott és a csak rá jellemző karaktert képviselte.

 

Chriss 2000-ben egy újabb projektbe fogott, melynek neve African Dreams. Ezen esték különlegességét az adta, hogy Krisztián játékát több egzotikus afrikai kongás kísérte. Ebben az időben tőbb hazai elismertnek számító szórakozóhely is felkérte Krisztiánt rezidensi szerepkörre. A diszkók folyamatos munkát adtak African Dreams klubesttel turnézó Krisztiánnak, aki közben a kereskedelmi és közszolgálati csatornák szinte minden stúdiójában megfordult.

 

Túl minden határon

 

2000-ben Chriss részt vett a berlini Love Parade-en. Ekkor már a szomszédos országok legnépszerűbb klubjai is felfigyeltek az ifjú tehetségre, így Chriss két éven át rendszeres vendég volt Pozsonyban és Prágában, ahol a helyi szaksajtó is elismerően cikkezett játékáról. Chriss a nagyobb hazai fesztiválok rendszeres vendége lett, 2000 napjainkig részt vesz rajtuk.

 

 

Otthon, édes otthon

 

2001-ben a BPM és a Global Underground Management az akkoriban nyílt budapesti szuperklubba, a Home-ba átette rezidenciáját.  A több hónapos együttműködés során Krisztiánt itt is a legnagyobb nemzetközi sikernek örvendő lemezlovasok előtt, szórakozatta a közönséget. 2001 végén nyitott meg a főváros talán egyik leghangulatosabb klubja, a Pacha Bar, ahol a BPM estjei mellett Chriss egy új sorozatnak vendége lett, amely a mélyebb zenei hangzásvilágba, a deep house-ba kalauzolta el a hozzáértő publikumot. Chriss játéka itt is unikumnak számított.

 

Chriss áldozatos munkájának köszönhetően Magyarország legjobb lemezlovasának választják 2001 -ben a Check Awards-on elnyerte azt Év hazai Felfedezetje és az Év hazai legjobb Dj-e díjakat.

 

Rendszeresen kezdett el DJ mixeket készíteni a nagyobb rádiók elektronikus zenei műsoraiba .És szerepel több hazai tv- ben is.

 

Digweeddel az Eastern Exposure Fesztiválon az Events Hallban

 

2002. július 19-én a BPM által szervezett Eastern Exposure Fesztiválon, Chriss a világ a legnépszerübb lemezlovasával John Digweedel játszott együtt,5000 partizó nagy megelégedésére. Ennek a fesztiválnak a sikere meghozta a BPM- nek az Év Hazai Rendezvényszervezője díját, amelyet Krisztián, a BPM nevében vehetett át.

 

2003-ban Chriss hazai és nemzetközi szakmai sikere megnövekedet. Ebben az évben a legkiemelkedőbb világsztárok mellett kapott meghívást a BPM Budapesti rendezvényeire. Budapest egyik legnagyobb szórakozó arénájában, a Sziget Events Hallban

többezer embert megmozgató, sikeres szetteket mutatott be. Krisztián a műfaj két legmeghatározóbb alakjával játszhatott együtt. John Digweeddel és Sasha-val élvezhette a sztárság kellemes velejáróit. Ezeken, az estéken Chriss volt az a hazai lemezlovas, aki átélte ezen felejthetetlen pillanatokat.

 

London

 

Chriss elmondhatja magáról, hogy fiatal lemezlovasként mindig szembenézett a kihívásokkal, ez a kitartó lelkesedés Magyarországon és a nemzetközi porondon is meghozta gyümölcsét.  Chriss  július 26-án meghívást kapott London egyik szuperklubjába, The Cross klubba, a Renaissance nevével fémjelzett estére. Egyébként ezen az estén Anglia szinte egyetlen szaklapja a Mixmag magazin készített interjút a fiatal tehetséggel.

 

2003

 

2003-agusztusában, Chriss kiemelkedő teljesítményére, olyan szervezők is felfigyeltek, mint például a Creamfields nemzetközi booking irodája. Ezúton Krisztián a Prágai Fesztiválon kapott lehetőséget a bizonyításra, olyan világsztárok mellett mint Massive Attack, Richie Hawtin, Layo & Buschwaka, Tiesto, Roni Size, Anima Sound System,ect.

Ezen a fesztiválon több mint 25 ezer ember tombolt a különböző zenei stílusú helyszineken.

 

Ezzel párhuzamban jelenteti meg Chriss első mix cd-jét, az Underground Records lemezkiadó gondozásában. A lemez megjelenését nagy várakozás előzi meg, amiről előzetesen különböző zenei webportálok elismeréssel írnak. Chriss büszkén mondhatja el magáról, hogy 2003-ban újra elnyerte az Év Hazai Lemezlovasa első díját és az akkoriban megjelent Directions 04 mix cd-je is elnyerte a Év Hazai Legjobb Mixlemeze titulust.

Chriss fölényesen besöpörte. Idézem! „Szinte csak a második helyért folyt a küzdelem". Ezt követően a Check magazin által meghirdetett év Dj-e szavazás végeredményeként, itt is egészen magas szavazatszámmal az év Dj -e díját megnyerte.

Krisztián meghívást kap Japán fővárosába Tokyoba, ahol Anthony Pappa akkoriban megjelent új Globalunderground lemezbemutató partyjára. Krisztián megalakítja a Quasar zenekart, ami újabb lehetőséget ad számára, hogy saját zenei stílusát elismerté tegye. Az első Quasar produkció a Together, meghozza a vártnál nagyobb sikereket. John Digweed Kiss- fm internetes rádióműsorában az ajánló blokkban lejátszásra kerül. Ezen bemutató után tööb külföldi lemezkiadó érdeklődik a Quasar felvételek iránt.

 

2004

 

2004-ben ismét Japánba hívták meg. Osakában és Tokióban lépett fel. Ezen felül számtalan meghívásnak tesz eleget az európai nagyvárosokban. Megalakítja a Foundation Recordsot, saját lemezkiadó cégét, ahol megjelenteti újabb mix Cd-jét, The Trip néven. Ezek a projectek meghozták nemcsak Krisztián, hanem a Quasar és a Foundation Records nagy elismerését is.

Chriss 2004-ben is megnyerte az Év hazai Dj-je díját, a The Trip mixlemeze elnyerte az Év Hazai legjobb Mixalbuma elismerést, ezen felül a Quasar zenekar és a Foundation Records kiadó 2. helyezést ért el saját kategoriájukban.

 

 

Chriss egyedi zenei vonalat képvisel, szettjei senkiéhez sem hasonlíthatóak. Játsszon akár warm-upként, akár főidőben, játékát minőség és az exkluzivitás jellemzi. Kialakult közönsége örömmel kíséri el és hallgatja felemelő zenéjét, játsszon az ország bármely pontján.

 

More info:

Weboldal www.chriss.hu

DandyTruesounds

Biográfia

2006-ban az év dj-jének választják, a Flört rezidense a Truesonds klubest apukája, de házigazda volt a The Debut és az I Love Deep klubesteken is. Az ország egyik legnépszerűbb top dj-je, aki az új generáció talán legsikeresebb lemezlovasa.

Szigeti Péter (1978.06.07)- Dandy már több mint egy évtizede foglalkozik dj-zéssel, ennek köszönhetően a zenei világa is hosszú folyamaton ment át, és a mai napig folyamatos változásban van.
Az első zenei élmények meghatározóan hatottak rá, és a house stílusán belül funk house lemezeket pörgetett, ezt követően pedig a tech house és techno kalandok után, a progresszív irányzatok felé orientálódott. A sok sok zenei behatás végeredménye, hogy Dandy-t nem lehet besorolni szorosan egyik irányzatba sem. Napjainkban a house műfajon belül minden stílus elemeit szívesen játsza, legyen az akár deep, electro, vokál, vagy progressziv zene. Éppen ezért, szettjei kimondottan közönségorientáltak és szórakoztatóak is egyben. Ennek köszönhetően már fiatalon elismerték, és mint az egyik legfeltörekvőbb "újgenerációs dj-t" tartották számon a Magyar dj szakmában.
Ezzel párhuzamosan Dandy folyamatosan a zene-, és szórakoztatóipar szinte minden állomásán kipróbálta magát. Jelenleg a világranglistán is elismert internetes rádió, a JUSTMUSIC.FM (www.justmusic.fm) produkciós igazgatójaként és zenei szerkesztőjeként dolgozik, valamint állandó műsorvezetője is. Előtte a Radio1 műsorvezetője volt, illetve több évig dolgozott a Veszprémi Rádió JAM-nél, ahol zenei szerkesztőként a rádió arculatáért felelt.
Napjainkban a saját rádióműsora minden szerdán este 20h-tól hallható MONITOR néven, amit Chriss-el közösen prezentálnak a house zene szerelmeseinek.
Dandy leginkább a könnyedebb és mélyebb house zenét szereti, ebből kifolyólag rendszeresen a warm up szerepét kapta a klubokban, ennek köszönhetően rohamos fejlődésen ment keresztül és szinte mindig világsztárok előtt kapott lehetőséget. Neve azóta is garancia a bulik sikeres kezdéséhez.
Eddigi pályafutása során szinte az összes magyarországi klubban és diszkóban fellépett már, és ezek közül több helyen rezidensként is dolgozott. Állandó résztvevője az összes nagy zenei rendezvénynek és fesztiválnak, ezenkívül számos más országban is rendszeresen fellépő lemezlovas : Szlovákia, Csehország, Németország, Tájföld, Lengyelország, Anglia, Ausztria - ezekben az országokban szívesen látott vendég.
A rengeteg fellépés és egyéb munka mellett a produceri munkákban is kipróbálta magát, és folyamatosan alakul ebben is az igazi hangzásvilága.
2003-ban létrehozta saját csapatát, rendezvényszervező cégét és booking ügynökségét, ez a Truesounds! Rövid idő alatt országszerte kedvelt klub est lett a Truesounds ami egy komplett, egész éjszakát magába foglaló partisorozat. A csapat : Dandy , Mattan, Invoice és Madox négyese a dj pultban.

 

Karrierje kiemelt állomásai:


2007 : Exclusive Flört The Club rezidens dj - www.flort.hu
2007 - 2003 : I Love Deep sorozat egyik házigazdája
2007 - 2003 : Truesounds alapítótag és házigazda
2006 : Exclusive Flört The Club rezidens dj - www.flort.hu
2006 : Magyaroszágon az év dj-je címet nyerte el a Soundhead zenei portál szavazáson
2006 : megjelent első önálló mixlemeze is a JUSTMUSIC 002
2005 : Flört The Club rezidens
2005 : Home Club - Budapest, Dokk Club - Budapest
2005 -2002 : The Debut estek egyik házigazdája
2004 : Palace Club rezidens dj
2004 : Quasar - October (Q/Dandy remix) első produceri megjelenés a Fountaion Records-nál
2003 : Palace Club rezidens dj
2003 - 2001 : New Generation ZTM estek egyik házigazdája
2002 - 2001 : Fresh JAM partik házigazdája

Több mint 3 évig tagja és rezidens lemezlovasa volt a THE DEBUT rendezvényeknek, amellyel a legszínvonalasabb klubesteket vitték el szinte az ország összes klubjába.
Ezzel párhuzamosan házigazdája volt az I Love Deep sorozatnak is, melyek alkalmával egy egészen más Dandy-t hallhat a közönség.
2004-ben Dandy a produceri munkába is belekóstolt. Első munkája a Quasar - October Q\Dandy Version, amit Chriss-el és Richie-vel (Quasar) közösen alkottak, amely a Fundation Records 001.-es kiadványa. Jelenleg a magyar dj-k között az egyik legkeresettebb és legfoglalkoztatottabb lemezlovasaként ismerjük. A világban elismert lemezlovasokkal jó haveri kapcsolatban áll, és ez nem csak a közös zenélések alkalmával él, hanem a közös szórakozások is színezik a kapcsolatokat.


Sasha, Sander Kleinenberg, Nick Warren, Satoshi Tomiie, Hernan Cattaneo, Dave Seaman, Paul Oakenfold, Steve Lawler, Anthony Pappa, Echomen, Jody Wisternoff, Desyn Masiello, Nils Noa, Tiesto, Matthew Dekay, 16Bit Lolitas, Seb Fontaine, The Timewriter, Terry Lee Brown Jr, Soda INC, C and M Production, Kevin Yost, David Alvarado, Lexicon Avenue, Moshic, Ian Pooley, West Bam, Timo Maas....stb..stb..

KühlDjkuhl.com

Biográfia

Kühl legfőbb hobbija már 10 évesen is a zene volt! 1986-ban kezdett kisebb bárokban és klubokban játszani. 1995-ig az aktuális slágerek mellett hip-hop,funky, soul zenékre építette a műsorát. Ez idő alatt a főváros több szórakozóhelyén is zenélt. 1993-ban kezdett el a house műfajjal komolyabban foglalkozni. 1995-ben a Club Speed megnyitásával egyidőben, ahol rezidens lett, megkezdődött az országjáró bulik végtelen sora, így Kühl az ország valamennyi fontos klubjában megfordult akkoriban.

Házigazdaként jegyezték a keceli Club Koronában, ahol a BPM ügynökség az első komoly progressive house bulijait rendezte. Az angol Global Underground, a Cream és a Renaissance klubesteken, Sasha, John Digweed, Nick Warren, Anthony Pappa...stb.mellett játszott, s pillanatok alatt a hazai partik közönségének egyik kedvencévé vált. 1997-ben a berlini Love Parade-en, az első magyar szervezésű kamionon zenélt. A helyi fellépések mellett meghívásokat kapott Romániába, Lengyelországba, Szlovákiába, Csehországba, Jugoszláviába, Japánba és az Egyesült Államokba is. Első román és lengyel vendégszerepléseivel nagymértékben hozzájárult a helyi progressive szcéna kialakulásához és fejlődéséhez.

Közönségszavazatok alapján az ország 4. legnépszerűbb lemezlovasa volt már 1998-ban! Ezen a helyezésén később még tovább javított, és 2001-ben, illetve 2002-ben már ő állt az élen. 4 évig a Pacha Budapest , 6 évig a siófoki Flört, 2004-től a Home Budapest rezidense volt. Eddig 5 válogatás mix CD-je jelent meg, a legutolsó a Plastic Fantastic kiadásában.

1998-ban DJ-zés mellett elkezdett zenekészítéssel is foglalkozni, és a kezdeti próbálkozások után stúdió partnerével, Shootie-val létrehozták a Highrollerz nevű formációt. Debütáló EP-jük az angol Sumsonic kiadónál látott napvilágot 2003-ban. 2004-ben Chriss-szel kooprodukcióban megszületett az Ice on Fire projekt, ami egy különleges klubest és közös produceri munka neve lett. 2005 májusában elindult önálló rádiós műsora, a www.justmusic.fm-en Happy Monday címmel.

Kühl további tervei között saját felvételek készítése, egy új mix cd, valamint komoly hazai és külföldi fellépések szerepelnek.


Mixlemezek:

Liquid, 1998, BD Records
Liquid Trance:Mix for the Millenium, 1999, Underground Records
Liquid Trance,Session 2:Heaven, 2000, Underground Records
Direction 3., 2002, Underground Records/Planetarium
Progressive Sound of Budapest, 2004, Plastic Fantastic (Hungary)

Saját felvételek:
Kühl and D Drumm Boy-Spiritual Life, D Zone Trax
Kühl and D Drumm Boy-Sunday Morning, E-Play Generation
Highrollerz-Highrollerz, Sumsonic Records/Mechanism
Highrollerz-Macaroon, Sumsonic Records/Mechanism
Ice On Fire-Radiogalaxy
Ice On Fire-Shadow Dancer

Remixek:
Draft-Dombok felett-Liquid Millenium Mix
Draft-Új Nap-Kühl 's Benefit Remix
SanFranciscoBeat / Profile25P25Music

Biográfia

A SanFranciscoBeat/Profile25 név mögött álló Kovács Krisztián tizennégy évesen, 1996-ban kezdett összebarátkozni a lemezjátszókkal.Elsõ inspirációit DJ Newl tech-house szettjei adták, ezért a kezdeti idõszakban leginkább tech-house és hard-house zenéket pakolva igyekezett megnyerni közönségét. Próbálkozásai olyannyira jól sikerültek, hogy a 96-os debütálás után szinte rögtönaz underground szemléletéről elhíresült, illegális bulik havi rezidense lett. Ennél jobb kezdõlökés aligha kell egy dj-karrier beindulásához! Krisztián 98-ban már a legnagyobb budapesti klubokban, például az E-klub Underhouse-estjein fedte fel lemezes-táskájának titkait.

Az általa játszott, egyre szélesedõ zenei spektrum mind nagyobb érdeklõdést kapott.Ennek bizonytékaként lehetett õ a Viasat televízió 2001-es 'Bár' -valóságshow lemezlovasa, s egyben a Budapest Parádéninduló Viasat-kamion dj-je. Ettől kezdve egyre mozgalmasabb éjjelek köszöntöttek SanFranciscoBeat-re: techno- ésproggie-bulik közkedvelt művészeként koptatta tovább a lemezjátszótűket erdõs fesztiválokon és zárt bulikon éppúgy,mint Budapest menõ kávéházaiban és klubjaiban. 2002-ben, újabb jelentos mérföldkőhöz érve, Slam Jr. Strictly-csapatának tagja lett, s ennek köszönhetõen alkalma nyíltproduceri vágyainak beteljesítésére. Zenéi azóta az E-Klub válogatásalbumán (No Way / 2003), a Freee Magazin korongján(Strictly One rmx / 2004) is megjelentek. 2004. öszén megjelent a Slam Jr. gondozásában a Strictly! Promo elnevezésű E.p., amit munkatársával, Alpha Beat/BlackNavy-vel együtt közösen készítettek el. A korong jelentős belföldi és nemzetközi sikereket tudhat magáévá. 2005 telén megjelenő Slam Jr. Terra című mix lemezén is fellelhető munkássága egyes elemei.2005 márciusában hamarosan megjelenő az MB. Project név alatt, új zenei darapja, amit két munkatársával közösen készítettek el(Grabovsky-val és az MB. Project alapító tagjával Balázs Lacival). 2007ben megjelent közös szerzői lemeze Slam Jr-ral a Monday2Sunday. Amit az év albumának is választottak 2007ben. Ezek után elkészítette saját önálló lemezét, ami 2008ban látott napvilágot és az After.Hours névre keresztelte. Hangzásvilágában teljesen egyedülálló és rengeteg újjítást tartalmaz a lemez. Nem régiben megjelent maxi lemeze a FADE recordsnál a vártnál is nagyobb sikert hozott hisz olyan nevek pörgették mint Hernan Cattaneo Chris Fortier, Jeff Bennett, vagy a világsztár SASHA...

Clubbok és Dj'k ahol volt alkalma játszani:
Privé(Budapest) Pacha (Budapest) Home (Budapest) Dokk (Budapest) Bed (Budapest), A38(Budapest) Club Korona (Kecel) Dance Tuning Disco (Kiskunhalas) Super Sonic Technicum (Budapest) Kashmir Underground (Budapest) K2(Budapest) Bank Dance Hall (Budapest) Papaya (Szombathely) Trendy (Budapest), TABU(Budapest) Strictly! Yacht (2004/2005)

DJk akikkel volt alkalma együtt játszani:
Richie Hawtin, Magda, Heartthrob, Hernan Cattaneo, Tiga, Junkie XL, NIC FANCIULLI, Chris Liebing, Josh Wink, Rush,Monika Kruse Chris Fortier, Quivver, Shiloh, Lee Buridge, Lexicon Avenue, James Holden, Deep Dish, Nils Noa, Anthony Pappa, Dave Seaman, Timo Maas, Smokin' Jo, Tiesto, Johnny Orange, Ashley Casselle, Jeff Bennett, Jimmy van M, Ozgür Can, Oliver Koletzki, Chriss Source

Pat DuffBadgirls

Biográfia

Az ország legjobb klubjának a keceli Club Koronának a rezidense, a Badgirls nevű klubest egyik alapítója. A soundhead.hu oldal szavazásán a 2007-es évben az ország 4. legjobb dj-jének választották. Több mint 15 éve áll a dj pultban, a világ szinte minde sztár dj-je mellett feltett már, John Digweedtől Sashán át Dubfire-ig...

A kezdetek

1996 nyarán üstökösként robbant be a hazai klubéletbe. Barátjával Limittel egy szerencsés véletlen folytán 17 évesen egy éjszakára a siófoki Flört pultjában találták magukat. Bemutatkozásuk annyira jól sikerült, hogy még aznap éjszaka leszerződtette őket a szuperklub rezidensnek. Az 1996-os és a 97-es esztendő nyári szezonjában, mint az ország első számú klubjának rezidense lépett fel hétről hétre világsztárok mellett a hazai dj elit tagjaként. Év közben a Flört klubturnéján járta be az országot, így ismerték meg egyre többen országszerte.

A Badgirls és egy új kezdet...

Középiskolai tanulmányai miatt egy időre visszavonult az éjszakai élettől, majd az iskola befejeztével újra kezdte építeni karrierjét. Ekkor találkozott egy tehetséges, szárnyait próbálgató dj-vel a kecskemét Víztoronyban, amiből később máig tartó mély barátság és szakmai kapcsolat született. A barátot James Cole-nak hívták a születő közös parti-estet pedig BADGIRLS-nek. Ilyen néven egy kis helyi pub-ban szerveztek először bulit, majd sorra jöttek az open air partik, erdős mulatságok, a Stadler bár Akasztón, az X-Treme Music Club Kecskeméten, és a legendás keceli Club Korona. Az önálló szervezésű bulik mellett szinte minden jelentősebb klubban és rendezvényen fellépett már az országban, nevét pedig határainkon túl is sokan emlegetik egyre nagyobb elismeréssel.

A jelen

Stílusa, technikai tudása teljesen egyedi a hazai szcénában, pillanatról-pillanatra képes váltani, együtt él és mozog a közönséggel, ugyanakkor egységes egészet alkot. DINAMIKA! Ez az szó jellemzi azt a kisugárzást, ami körülveszi, amely árad a zenéjéből éppúgy, mint a látványos, ugyanakkor sohasem öncélú mixelési technikából. James-vel közösen tervezik saját reklámanyagaikat, ezen túlmenően több hazai klub és rendezvény plakátját és szórólapját önállóan készíti el. Jelenleg is keceli Club Korona rezidense, mellette a kecskeméti BlingBlingNifht-ban a szegedi retroban és a kiskunfélegyházi Globa Dance Hallban látják el a house estek házigazda szerepét.

www.djbadgirls.hu

ShabaamBadgirls

Biográfia

Az ország legjobb klubjának a keceli Club Koronának a 3. rezidense, a Badgirls nevű klubest tagja, többször volt a soundhead.hu oldal szavazásán az ország 2. legjobb felfedezett lemezlovasa. Több mint 8 éve áll a dj pultban, a világ szinte minden sztár dj-je mellett feltett már, John Digweedtől Sashán át Dubfire-ig...A minimal és tech house darabok mestere.

A Badgirls team legfiatalabb és egyben legújabb „szerzeménye" - Shabaam (polgári nevén:Benyeda László) viszonylag hamar kezdett a zene felé orientálódni. Már általános iskolás korában is fontos szerepet játszott életében az emberek szórakoztatása, mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy meghatározó tagja volt az iskola suli-rádiójának és technikusi legénységének egyaránt. Persze, mint minden dj-nek neki is jókora zenei átalakuláson kellett végig mennie. A korai hip-hop és funky basszusokat hamar utolérte az akkor még itthon csak kialakulóban lévő stílus. Kezdeti ambicíózusát jelzi, hogy a lehető leggyorsabban beszerezte a mixeléshez elengedhetetlen felszerelést és neki kezdett az elsajátításhoz. Ebben óriási szerepe volt az akkori keceli buliknak is, ahol először találkozott igazán azzal a zenével, ami inspirációt jelentett neki. „Nem egy buli volt amikor csak álltam és órákon keresztül bámultam Chriss-t vagy éppen Sur-prise-t ahogy játszik, miközben a többiek önfeledten szórakoztak...". A kezdeti nehézségeket gyorsan áthidalva egy-kettőre a keceli korona v.i.p. bárjában találta magát. Eleinte minden szombaton 1,5-2 óra erejéig gyakorolhatott, bizonyíthatott egyre nagyobb tömeg előtt, majd a kisebb-nagyobb bulikat szervező James Cole (boszka) adott egyre több lehetőséget a bemutatkozásra. Innen származik a máig tartó kapcsolat és barátság Dave V N-el is, akivel kb egy időben indult el karrierje. A 2002-2003-as évek mérdföldköveknek bizonyultak, mert igazán ez a két év alatt ismerték meg jobban Shabaam-ot. "Az emberek kezdtek elfogadni, megszeretni, tudták, hogy milyen zenét játszom..." A 2003/2004-ben a szakma által az „év hazai felfedezettje"-ként emlegetett Shabaam(Dave V N-el egyetemben)igazából ekkor kezdett „betörni". A kezdeti warm up szerepkört gyorsan váltották a feszesebb ütemeket kívánó főidős vagy reggeli szettek. Egyre több helyen kapott lehetőséget országszerte, hogy csak néhányat a jelentősebbek közül megemlítsünk: Home(Budapest), B7(Budapest), B(Pécs),X-treme(Kecskemét), DTD(Kiskunhalas), Atlasz(Bonyhád), Citadella(Budapest), Pacha-Coronita(Budapest).

E helyek nagy részére rendszerességgel visszajáró vendégnek számít, de e mellett számos nagyobb rendezvényen, fesztiválon is lehetőséget kapott és kap ma is.

Kecel Festival, Glu-Glu festival, Dél-Kelet Magyarországi Elektronikus Festival,...stb. Ez idő tájt szinte havi rendszerességgel zenélt a Pleasure Sound csapatában Pesten, majd 2004-ben otthagyva a P.S.-t, a BADGIRLS formációhoz csatlakozott. Az addig James Cole és Pat Duff alkotta párost, ma már Shabaam-al kiegészülve hárman alkotják. Az ismeretség a tagokkal nem újkeletű, hiszen rengeteg közös bulin voltak már túl az évek során. Ez az év azért is volt fontos számára, mert a  Koronában már hivatalos rezident-ként kapott szereplési lehetőséget, így kis idő után egyenes út vezetett a kisteremből a nagyba, hogy ott is bizonyíthassa - méltó erre a szerepkörre is! Shabee jelenleg egy főiskola hallgatója, a diploma megszerzése után mindenképp ezen a területen szeretne majd továbbra is tevékenykedni. (Persze a dj-zés mellett ide sorolva egy esetleges club vezetését, vagy annak komplett managementi tevékenyésget is.)

www.djbadgirls.hu

James ColeBadgirls

Biográfia

Lemezlovas, promoter, újságíró és szerkesztő, grafikus, a keceli Korona és a kiskunhalasi DTD promotere és rezidense, a BADGIRLS dj-formáció és klubest alapítója.  Sokan csak úgy emlegetik, hogy a "Tanár Úr" - eredeti foglalkozására nézve ugyanis tanár. A szegedi egyetemen végzett történelem-szociológia szakon ez utóbbi kapcsán - mint kutatási tárgy - mélyült el a technokultúrában. Több mint 10 éve dj-zik, és a szcéna majd minden részterületén sikeresen bizonyított, legyen az klub managelés, egy zenei szaklap szerkesztése és művészeti vezetése, booking, vagy djzés.

A kezdetek - Check magazin

96-ban érintette meg az elektronikus zene varázsa Kecelen, majd rá két évre az első bakeliteket az ottani rezidens gyerekkori baráttól Sur-prise-tól vásárolta. Egyetemi tanulmányai mellett ekkor kezdte el beleásni magát az e-zenei kultúrába. Ilyen módon került a Check Magazinhoz, ahol 2001-2002 között főszerkesztő volt. A magazin tartalmának, művészeti részének koordinálása volt a feladata. A Free magazin mellett az ő munkájának és újításainak is köszönhetően színesedett a szcéna nyomtatott sajtója.

Badgirls

1999-től Pat Duffal a kecskeméti Víztoronyban már partikat is szervez, majd megalapítják a BADGIRLS-t. A Badgirls partiest Magyarország egyik leginnovatívabb klubestje, mely elsősorban a keceli Club Koronához kötődik, de olyan alkalmi rendezvények is kerültek ezen a néven megrendezésre, mint az akasztói Stadler Bárban rendezett bulik, vagy a különböző Open Air Party-k. A 2000-ben útjára indult klubest egy kis pubból országos hírű rendezvény sorozattá nőtte ki magát. A James Cole és Pat Duff alapította csapathoz 2004-ben csatlakozott Shabaam, így vált eggyé a keceli 3 rezidens triója a Badgirlssel. Az immáron 8 éve működő klubest sajátos image-t képviselő reklám anyagaival, a 3 rezident egymásra épülő szetjeivel és a hozzájuk kötődő baráti társasággal érte el sikereit, melyet tovább erősített a Kecelen immáron 5 éve működő rezidencia és a számos külhoni sztárt felvonultató partiszervezői tapasztalat.

Kecel

Az egykori megtérést jelentő legendás klubban valóra váltotta minden klubber álmát. A táncparketről az évek során felküzdötte magát a djpultba, majd a promoteri és üzemeltetői székbe is. Jelenleg is a keceli Club Korona rezidense, ahol a promoteri tiszt mellett 2004-2005 között ő volt a klub üzemeltetője is! Ebben a pozícióiban olyan rendezvények megszervezése, és lebonyolítása is a nevéhez fűződik, mint a Kecel Electronic Music Festival, és az 1. Dj and Music Conference, vagy a DTD-ben megrendezett Sasha-John Digweed, Jimmy Van M buli! Az ő munkájának is köszönhető, hogy a 2006-os és 2007-es évben a Korona lett az év legjobb klubja minden hazai szavazáson, a Kecel Fesztivál pedig az év legjobb bulija immáron 3. éve! Az I Love Kecel magazin alapítója szerkesztője és művészeti vezetője immáron több, mint 5 éve.

Promoter - üzemeltető és marketing manager

A Keceli és a kiskunhalasi DTD-ben betöltött promoteri és marketinges feladatai mellett ő az atyja a Badgirls arculatának és számos klub webes, nyomtatott és egyéb reklámanyagait is ő tervezte. E mellett az évek alatt több tucat külhoni lemezlovas hazai fellépését is koordinálta, illetve koordinálja ma is. Elég, ha csak a legnagyobb nevét említjük: 2 éve ő hozza hazánkba John Digweedet, e mellett szinte minden ügynökséggel és djvel dolgozott már a szcénában. (A pécsi Hungarian Dj Festival reklám és marketinganyagának is ő a megálmodója.)

Rezidenciák - turné

A keceli kényszerszünetig a kiskunhalasi DTD az első számú kiemelt rezidencia, ahova a komolyabb külhoni fellépőket bookolja is.  A kecskeméti BlingBlingNights ban, mint szülővárosában, úgy 1,5 - 2 havonta jelentkeznek, e mellett Szegeden havi egy csütörtökön a Retro Clubban, és Kiskunfélegyháza új megaklubjában - a Globe Dance Hallban szintén 1,5 havonta egy-egy pénteken látják el a házigazdai feladatokat a Badgirls klubest keretein belül. E mellett Budapesten a Fame Promotion klubjaiban a Dokk Progression-ön és saját szervezésű bulikon is lehetőséget kaptak. Az orszában szinte mindenhol feltettek már a turnéjuk során melyet töretlenül folytatnak.

Stílus

Nézetét tekintve egy jó lemezlovast nem lehet stílus és klisék mentén leírni, hisz számára csak a jó és rossz zene fogalma létezik. Ugyanakkor mégis kell lennie valami jellemző atmoszférának, valamilyen kerek egésznek lennie, ami csak rá jellemző, valami kisugárzásnak, melyet közvetít a közönség felé, egyszerre adva önmagát és figyelve hallgatósága minden rezdülését... A jó dj-t akkor is felismered, ha csak egy sötét teremben hallod, ahol ha nem is látod - érzed, hogy ő az, mert van egyfajta sajátos varázsa. a zenéjének. Rá is jellemző egy ilyen fajta muzikalitás, amitől tudod hogy ő játszik. Ha mindenképp le kéne írni, a deep-tech-tribal -click és minimal house áll hozzá a legközelebb, de az ambient, downtempo-s lemezektől az techno-ig nagyon széles skálán mozog szetjei alkalmával, attól függően, hogy warm up szerepben, vagy főidőben játszik.

Referenciák

A majd 10 év alatt minden jelentősebb klubban feltett már az országban (Kecel -Club Korona, Bp-Home, Studio, Dokk, Siófok - Flört, Szeged - SingSing ... stb. ) játszott már, olyan külföldi sztárok mellett is, mint: Sasha, John Digweed, Deep Dish, Dubfire, Sharam, Lee Burridge, Steve Lawler, Hernan Cattaneo, Sander Kleinenberg, Satoshi Tomiie, Nick Warren, Anthony Pappa, Jimmy Van M, Nic Fanciulli, Sandra Collins, S.O.S, Seb Fontaine, Audiofly, Desyn Masiello, Paolo Mojo, Chris Fortier, 16Bit Lolitas, Matthew Dekay, Peace Division, Jimpster, Phonique, Jay Tripwire, Martin Landsky, Matthias Tanzmann ..., (Csak néhány név a listáról:) külföldön pedig Romániában lép fel rendszeresen.

Album

KECEL 20th Annyversary DVD mixed by BADGIRLS  (James Cole, Pat Duf, Shabaam)

 

Rádió műsor

A www.justmusic.fm-en 1 éve indult útjára műsoruk, mely minden hétfőn 18-20-ig hallgatható és fennállása óta az egyik legsikeresebb és leghallgatottab műsor a rádióban.

www.djbadgirls.hu
www.myspace.com/djjamescole
www.clubkorona.hu
www.kecelfestival.hu

DuelFoundation / Hairy

Biográfia

Kishazánk egyik úttörő zenésze, aki az elektronikus zene hazai kezdetei óta alkot a szakmában. Klasszikus zenei műveltsége és iskolázottsága, elkötelezett művészi hozzáállása és technikai ismerete révén kiemelkedik a hazai producer társadalomból. Live fellépései alkalmával olyan kisugárzásról tesz tanubizonyságot, mellyel szó szerint őrületbe kergeti közönségét, szinte felrobban a táncparkett a koncert hangulattól...

A kezdetek

Duel aka Szabó Attila zeneszerző, előadó és producer 1971-ben született Salgótarjánban, jelenleg Budapesten él és dolgozik. Gyerekkorától kezdve érdeklődött a zene iránt, 12 évesen gitárt ragadott, később klasszikusgitár szakon végzett.

Első zenekarát 15 évesen alapította, 1990-ben csatlakozott a Nulladik Változat zenekarhoz (gitár,ének), darkwave, indie gitárzenét játszottak, szép sikereket értek el nagy honi alternativ zenekarok (Sziámi, PUF ,VHK, Perfect Name stb) előzenekaraként többször végigturnézták az országot. Attila 1995- vált ki a bandából és itthon az elsők közt kezdett elektronikus tánczenével foglalkozni. Első megjelenése 1996-ban volt, a Polygramnál jött ki a Endless Ocean című felvétel amit Candymannal rögzített. A kezdeti goa és acid irányból váltott a prog house felé és elkészítette első downtempos dalait is. (1998 El Sol, Chatwalk)

 

Sikeres producer

2000-től Duel szólóban dolgozott tovább, leszerződött az Underground Recordshoz, ahol 1999-től kezdve folyamatosan jelentek meg a munkái, house vonalon maxi LP-k és remixek a Pornostar és Planetarium címkéken, a downtempos dalok pedig a Juice kiadónál. Első komolyabb sikere 2001-ben jött a Soultrippin c. felvétellel, amit Zaidával, a New Yorki énekesnővel vett fel, a dal számos hazai és külföldi kompilációra felkerült, nevet szerezve a formációnak az USA-ban és Európában egyaránt.

Az igazi áttörést Duelnek a house szcénában 2002-ben a Psychofriend felvétel hozta Candyman vokáljával, a dal és remixei az angol Sumsonic/Mechanism labelen jöttek ki, majd a tört verziókat (2sinners, Cabasa mixek) a Play Recordings adta ki, ez a maxi a label egyik legkelendőbb kiadványaként futott. A Psychofriend LP-k kiemelkedő helyezéseket értek el a word progressive chartokon, a legnevesebb dj-k játszották a klubokban (Anthony Pappa, Hernan Cattaneo, Nick Warren....) és a dancerádiókban is. (Kiss FM,Kink FM,...).

A nagy sikerre való tekintettel a Mechanism újra kiadta a Psychofriend dubverzióit 2003-ban, és három év munka után elkészült Duel első önálló albuma a Phasing test is. A lemez címadó dala a Planetarium cimkén jött ki, Darkdriver és Carbonnel remixekkel (Choo-Choo records). Duel 2003-2004-ben a Sunsetcafé csapatával dolgozott együtt (The Illuminators project Jutasi Tamással - albumfelvételek) a downtempo műfajban, a house vonalon pedig a Le Frenetic dj teammel (Gasper, Beta, Pedro) liveactolt, akik a hazai urban tech house úttörő dj-i.

2003-ban a Duel feat Zaida játszott élőben a Buddha Bar releasepartykon Budapesten, Claude Challe-val és David Visannal. Még ezévben Attila fellépett Brunoval Belgrádban, játszott Jutasival Bécsben a modern zenei hetek fesztiválján és résztvett live dj sessionokban a Radiocaféban,a Tilosban és a Pulzárban a Le Freneticcel is.

Duel ezekben az években olyan djkkel lépett fel együtt mint Francesco Farfa, Green Velvet, Nick Warren, Austin Leeds, Darko, Paul Rogers, Chris Gainer, Dave Seaman, Steve Lawler, Jamiroquai és még sokan mások.

 

Amszterdam

 

2005-ben Duel átköltözött egy évre Aszterdamba barátja, Monte La Rue meghívására. Montéval, aki meghatározó producer és dj a downtempo berkekben, közös studiózásba fogott, projektjük neve Choju, az első felvételek el is készültek a minimal és a chill nyomvonalán haladva.

Duel Amszterdam számos clubjában játszott, a legemlékezetesebb housebulikat a Club NL-ben nyomta, ami a belváros leghíresebb loungeclubja, barátjával Deeppel nagy sikerrel, sokszor reggelig, bár a club már 2-kor zárt volna....

 

A jelen - Foundation Records, C-Audio

 

2006-ban Attila hazatért, majd Jutasival beköltözött a Purba studióba, ami az Illuminators feléledését hozta, összeraktak közösen egy E.P-t (Alone Delon 2006).

Az év stúdiózással telt, elsősorban a új lemezének a Speak Your Mind -nak a felvételei zajlottak, a duelsound gazdagodott Attila amszterdami tartózkodása alatt, a tech house, az electro a new wave disco és a deep felé mozdult el a house-on belül.

2007 márciusában megjelent az Everything flows EP a Lip Recordingsnál, a maxi érdekessége hogy Duel & Gasper felállásban készült, ez az első közös produceri munkájuk 10 év közös zenélése, a Le Frenetic bulik, rádiós szettek és live actok után. Júniusban Duel leszerződött a Foundation Recordshoz, ami barátjának,a nemzetközileg és itthon is elismert Dj Chrissnek a kiadója. A Speak Your Mind album első maxija ,a Gotta Move jelent meg először a labelnél, remixekkel (G, Lazy, Yvel&Tristan) kiegészítve, ezt a darabot Attila Zaidával és Gasperrel "követte el", azonnal kedvenc lett a rádiókban és a klubokban, valódi new wave electro gyöngyszem. Szintén ez évben jelent meg a Foundationnál a Quasar-Over Gravity Duel remixe is, ami szintén sokat feltett felvétel a klubokban, bekerült Digweed Ipod szelekciójába is. Duel megalapította Fatsammal (Colorstar frontembere) az EPS (Eclectic Psychedelic System) nevű formációt, ami hangszeres improvizációkra épített dj szett, ebben a felállásban Duel dj feledatokat lát el elsősorban, míg Fatsam a gitár és fx felelős. Egész éjszakás liveact +zenefolyamukat minden hó csütörtökén mutatják be a Cöxpon Ambient Caféban, kiegészülve neves szólózenészekkel.

Live fx and decks produkció

Az élő live act-ek és a dj szetek közös elemeit tartalmazó páros fellépésekkor Duel a „vasakon ügyködve" bolondítja meg a dj szetet. A pécsi fesztiválon James Cole mellett tekergeti majd ketyeréit, mellyel igazi koncerthangulatot varázsolnak majd, ahogy azt tették korábban is pl. Pat Duff szülinapján.

Yvel & TristanBp - Foundation

Biográfia

A GlobalUnderground és Nick Warren hozta meg számukra az áttörést, melynek köszönhetően a honi újgenerációs producer-dj társadalom egyik legsikeresebb dj-párosát tisztelhetjük a két srácban.

Az Yvel & Tristan duót a Nick Warren-féle GU #28-on megjelenő ‘Pillow' című trackjük tette ismertté szerte a nagyvilágban. A Chriss alapította Foundation Records  üdvöskéi  előtte sem ültek tétlenül, számtalan komolyabbnál-komolyabb deep-epic és progressive track került ki a kezeik alól. A két srác rádióműsora a Justmusic.fm-en az egyik leghallgatottabb adásként abban a megtiszteltetésben részesült, hogy önálló mix elkészítésére kérte fel a srácokat. A tavaly év végén megjelenő disk és turné országosan is ismertté tette nevüket.

 

Persze azóta is aktívak, ha már Nick Warren és GLOBALUNDERGROUND - akkor természetesen az új LIMA #35-on  is szerepelnek! A sornak pedig koránt sincs vége a 16Bit LOLITAS - féle új mixen a ‘Warung' -on is helyet kapott egy felvételük. A hangzás egyik legjobb hazai képviselői immáron nemzetközileg is elismertek. Aki tehát szereti a melankólikus érzelmektől átfűtött mély house dallamokat nem fog bennük csalódni!
MattanTruesounds

Biográfia

Dandy felfedezettje, és barátja. A Truesounds klubestek egyik motorja a Flört és több más hazai topklub rendszeres fellépője, a veszprémi rádió JAM zenei szerkesztője és műsorvezetője az új generáció egyik nagy reménysége.

A DJ szakma iránti rajongása a 90-es évek elején kezdődött. Eleinte a hip-hop és a dmc-k hangulata varázsolta el, majd szépen lassan az évek során teljesen elfordult az elektronikus zene irányába. A gépzene mezején történő kalandozásának első komolyabb állomása a drum and bass volt. Sok más előadó mellett, leginkább a műfajban jeleskedő V-records-os csapat, a lágyabb hangzást képviselő Ltj Bukem, Adam F, illetve az E-Z Rollers volt rá nagy hatással. A drum and bass szeretete a mai napig óriási, de a túlságosan kötött ritmusképletről egy-két év után az energikus technóra váltott. A techno iránti elfogultság két évig tartott, hiszen a műfaj által nyújtott mixelési szabadság ellenére, kezdte hiányolni a zenéből a mélyebb érzelmeket, és a még több emberi hangot. A gondolat, hogy változtatnia kell, Sasha-t hallva tudatosult benne. Előtérbe került a house zene, ezen belül is a lágyabb, mély tartalmú dallamok, és az epikus hangzás. A következő években mélyebben beleásta magát a deep-house, a progressive-house, és a break-beat műfajokba, ma már szívesen kalandozik el a minimal és az electro-house világába is, megtartva a gyökereket.


2001-ben önálló műsora indult a veszprémi székhelyű rádió Jam-ben Le Monde Mystique címmel, amely csütörtökönként a tört zenék világába kalauzolta el a hallgatókat. 2003-ban a rádió zenei szerkesztője és műsorvezetője lett. Heti négy elektronikus zenei műsornak volt az egyik házigazdája, amelyben az ország top DJ-i mellett olyan vendégek fordultak meg mint például a Flash Brothers, Moshic, Marco Nastic, vagy DJ Lucca. Hatására a rádióban elindult egy olyan éjszakai műsor, amelyben a hét minden napján az ambient, és chill out zenék uralták az étert reggelig.
2004-től jóbarátjának, Dandy-nek az invitálására a Truesounds tagja lett. A csapat számos rezidencia mellett, egyre szebb sikereket könyvelhet el magának, és egyre népesebb rajongótáborral is büszkélkedhet.
2005 októberében elindult a Justmusic.fm rádión a vasárnap délutánonként jelentkező Truesounds műsor, amelynek Mattan az egyik házigazdája. Az évek során több magyar top DJ mellett olyan nemzetközileg is elismert DJ-k, Producerek mellett volt lehetősége játszani mint Moshic, Nils Noa, Matthew Dekay, DJ Nukem, Chris Scott, Timo Maas, Felipe, Slacker, Ltj Bukem, és PFM.
Napjainkra szinte már az ország valamennyi jelentős klubjában megfordult, a Truesounds csapattal számos rádióműsor, és a Dirty Ego Tv show házigazdája is.

InvoiceTruesounds

Biográfia

INVOICE - Sárdi Gergely /1984.06.01./

Az elektronikus zene iránti vonzódása már nagyon fiatalon kialakult, ezért mondhatni biztos alapokkal kezdhette el pályafutását 2001-ben.

A kitartó gyakorlás eredményeképp rendszeres fellépője lett a Veszprém környéki elektronikus zenei rendezvényeknek és rádióknak. Országos szintű bemutatkozása 2004-ben indult el, amikor régi barátja Dandy kezdeményezésére létrejön a Truesounds csapat!
A veszprémi Mythos Music Club és a tatai Cocoon Club egyik rezidenseként hamar belopja magát a zeneszerető közönség szívébe.

Napjainkra már szinte az összes magyarországi clubban játszott, többször komoly nemzetközi line-up részeként is.

Zenei világa az idők folyamán folyamatosan változik, de a főirány mindig a House műfaj maradt.

2005-ben Mattan-nel közös rádiózásba fog, elindítják a Truesounds Radio Show-t a Justmusic.fm-en, mely azóta is töretlenül hallható, külföldi és magyar dj-k rendszeres vendégszereplésével.

2009 tavaszán jelennek meg első produceri munkái:
Bourne - Hypnotize E.P. / Invoice and Dandy remix/ Seaburn rec.
Canard - Language /Invoice and Dandy remix/ Fairlads rec.

Elbow & RudolfWBR

Biográfia

Elbow Room:

Az elektronikus zenével kb 10 éve került kapcsolatba. Dj-zni 3 éve kezdett, az akkori "fellángolás" a french electro volt. Mára visszatért a kezdetekhez: újra techno-t, house-t hallgat és játszik (James Holden, Stephan Bodzin, Ellen Allien, DJ Hell, Anthony Rother, Paul Kalkbrenner, Oliver Huntemann, csak hogy a legnagyobb kedvenceket nevezzük meg, de még folytathatnánk a sort a végtelenségig). Élő szettjeiben inkább a techno dominál, de szívesen játszik lágyabb, house-osabb zenéket is.

A WBR csapat tagja, egyik alapítója. A dj-zés mellett produceri munkáira is nagy hangsúlyt fektet, az utóbbi hónapokban számtalan pozitív visszajelzés érkezett saját szerzeményeire.

Dj karrierje Balatonfüredről indult, 2006 nyarán. Azóta budapesti és vidéki klubbok sorában bizonyított. Külföldi és magyar dj-k sokasága mellett. Az évek során folyamatosan készített promo mixeket, amik számtalan pozitív visszajelzést kaptak, és komoly ismetséget értek el, külföldön és itthon egyaránt.

2006 óta megjárta a legtöbb budapesti underground klubot, a folyamatos visszahívásokkal bizonyítva tehetségét.

Rudolph (Szegő Gábor) 1986-ban született Veszprémben.

Egészen fiatal kora óta körülveszi a zene. Gyerekként zeneiskolába jár ahol zongorázni és trombitálni tanul. Az elektronikus zene iránti szerelme 2002 körül kezdődik.
2003-ban kapja meg az első lemezjátszóit is, majd évekig gyűjti a fekete korongokat és "bedroom" djz-ik. Leginkább techno, electro, acid és minimal lemezeket vásárol és játszik. Nagy hatással van rá a német International Deejay Gigolo Records és a kiadó közeli dolgok. Példaképei között olyan nevek találhatóak mint Dj Hell, Tiefschwarz, Tiga, James Holden...

2006-ban csatlakozik a WBR csapathoz. Innentől indul dj-karrierje. Ekkor főként francia house/electro-t játszik. 2009-től ahogyan a WBR csapat, ő is visszatér a techesebb hangzásvilághoz. Mára szettjeire a deep, tech/minimal-house jelzők illenek.


Clubok ahol felléptek:
A38 - Budapest
Merlin - Budapest
Trafó Bár Tangó - Budapest
Mono Electroniclub - Budapest
Bakelit Multi Art Center - Budapest
Vespa Club - Budapest
Krisan Hajó - Budapest
Honey Club & Lounge - Balatonfüred
Club Santorini - Balatonfüred
Vízi & Extrémsport Fesztivál - Velence
Vadorzó - Tatabánya...